A Kaposvári Törvényszék is felkészül a menekültek okozta többletmunkára

Bár a határon lefolytatott menedékjogi eljárások és a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatt induló büntetőeljárások lefolytatására a Kaposvári Törvényszék bíróságai illetékességgel nem rendelkeznek, a tömeges bevándorlással kapcsolatban elkövetett egyéb bűncselekmények (pl. hivatalos személy elleni erőszak, embercsempészet, lopás, garázdaság, stb.) megnövekedésével Somogy megyében is számolni kell.
 
A megyei főügyészség tájékoztatása szerint az ilyen ügyekben még az őrizetbe vétel ideje alatt gyorsított eljárásokat fognak indítani.
 
A bíróság elé állítások zökkenőmentes lefolytatása érdekében a Kaposvári Törvényszék elnöke – első körben – október hónapra a Kaposvári Járásbíróságon készenlétet rendelt el a pihenő, szabad és munkaszüneti napokra, lehetővé téve ezzel, hogy a hét minden napján lehetőség legyen a büntetőeljárások lefolytatására.
 
A Kaposvári Járásbíróság egyes bírái kirendelésre kerültek a Barcsi és a Nagyatádi Járásbíróságra, így a kirendelt bírók mind a három járásbíróság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények kapcsán indult eljárásokban el tudnak járni. Az eljárások lefolytatására a Kaposvári Járásbíróságon kerül sor.
 
Kaposvár, 2015. október 1.