Képzés- és munkafolyamat-optimalizáló program a Pécsi Törvényszéken

A Pécsi Törvényszék 2013. november 29-én az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez – szervezetfejlesztési célok megvalósításához forrást biztosító – pályázatot nyújtott be sikeresen.

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke kifejezetten támogatta valamennyi törvényszék pályázati szándékát. A pályázat során az OBH is nyertes pályázattal bírt.

A Pécsi Törvényszék ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052 számú projektjének legfőbb célja volt – a törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok vonatkozásában – a belső működés hatékonyságának javítása, a szervezet legoptimálisabb működésének elérése a választott területeken. Mindez egy komplex, szervezetfejlesztést célzó, és az NFÜ által kidolgozott módszertanokkal megvalósított vizsgálat volt, amihez ügyfél-elégedettségi mérés is kapcsolódott. Az eredmények értékelését és elemzését követően intézkedési tervek lettek kidolgozva.

A Pécsi Törvényszék által elnyert 26.956.172,- Ft támogatási összeg felhasználásával az alábbi két kiemelt szervezetfejlesztési cél valósult meg:
 
– Az igazságügyi alkalmazottak ügyviteli vizsgájával kapcsolatban e-learning tananyag létrehozása és hozzáférhetővé tétele, továbbá a vizsgáztatás elektronikus formában történő lebonyolításához szükséges felület kialakítása.

–A büntető- és szabálysértési ügyszakban egységes iratminta-tár és a határozatok végrehajtásához kapcsolódó értesítők elektronikus kitöltését lehetővé tevő program létrehozása, amivel a munkaidő kihasználtság hatékonyabbá tétele, valamint a folyamatok egyszerűsítése valósult meg.

A projekt fizikai megvalósítása 2014. január 1-jén kezdődött és 2014. június 30-án fejeződött be, amely során a törvényszék illetékességi területéről 15 fő - bíró, bírósági titkár, bírósági ügyintéző és tisztviselő - vett részt szakmai közreműködőként.

Pécs, 2014. július 29.