Ki kicsoda? - Ügyvéd, ügyész, jogász és ülnök a tárgyalóteremben - Zalaegerszegen

Középiskolások és főiskolások tettek látogatást  a Zalaegerszegi Járásbíróságon március első hetében.   

2015. március 4-én a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. és 12. évfolyamos diákjai érkeztek a bíróságra. A 33 fős csoport először rövid sétát tett a törvényszék épületében, megismerkedve annak történetével, megtekintve a bírósági tárlatot.  A bíróság sajtótitkára a bírósági rendszer felépítése, és a tárgyalótermi tudnivalók mellett a sajtómunkáról is tájékoztatta a diákokat, akik néhány konkrét, korábban kiadott sajtóközlemény segítségével  bepillantattak az elmúlt hetek, hónapok bírósági történéseibe is. A tanulók részétől több kérdés is felmerült. Így például az, hogy mi a különbség az ügyvéd, az ügyész és a jogász között, tárgyalt-e a bíróság a közelmúltban emberölést vagy hogy az állatkínzással kapcsolatban milyen szigorúak a büntetési tételek.  Ezt követően a fiatalok  részt vettek egy büntetőtárgyaláson, melyben egy fiatal vádlottal szemben hozott ítéletet a bíróság: A fiatalok közösen szórakoztak, majd egyikük elemelte legjobb barátja bankkártyáját, s 30.000 Ft-ot vett le róla. A bíróság tettéért megrovásban részesítette.

2015. március 5-én reggel a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar - Zalaegerszeg 26 diákja érkezett egy ittas vezetéssel vádolt férfi tárgyalására. A tárgyalás előtt a hallgatók rövid tájékoztatást kaptak a törvényszékről, a jogrendszerről, s a tárgyalás menetéről. Mivel a tárgyalás védő jelenléte nélkül zajlott,  az ítélkező bíró kitért ennek okára és lehetőségére, valamint a közelgő ülnökválasztás kapcsán bővebben szó esett az ülnökök szerepéről is.

Zalaegerszeg, 2015. március 05.