Kiállítás a Gyulai Törvényszéken

A Gyulai Törvényszék épületében vándorkiállítás nyílt, amelynek megrendezésére az Országos Bírósági Hivatal Elnöke kezdeményezett „Fókuszban a bíróság” című fotópályázat adott alkalmat. A pályázat célja, hogy a magyarországi bírósági épületeket kreatívan, újszerű látásmóddal mutassák be az alkotók. Fotóval és képszerkesztő programmal módosított képpel egyaránt lehetett nevezni. Az amatőr fotográfusok négyféle kategóriában készíthettek képet, így például Bírósági épületbelsők, termek vagy Életkép a bíróságon témakörökben.

A Gyulai Törvényszék épületében megtekinthető művek között szerepel a pályázaton győztes alkotások egy része, továbbá kiállításra kerültek a pályázatra beküldött helyi vonatkozású fényképek is. Ez utóbbiakat Kolozsi Ferenc, a Gyulai Törvényszék Informatikai Osztályának vezetője készítette a törvényszék épületének belső teréről, díszterméről, illetve a lépcsőház mennyezetét díszítő Veres Gusztáv festőművész nevéhez köthető, Bölcs Salamon ítéletét ábrázoló alkotásról. A kiállításon láthatóak korabeli képek és leírások is az egyes békés megyei helyi bíróságok épületeiről.

A fotókiállítást 2015. április 14. napjáig lehet megtekinteni a Gyulai Törvényszék Béke sugárúton lévő épületének aulájában. A kiállítás nem csupán a bíróságra hivatalos ügyben érkező ügyfelek, hanem valamennyi érdeklődő állampolgár számára nyitva áll.

Gyula, 2015. április 7.