Konferenciával egybekötött ülést tartott az Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiuma

2016. november 11-én ülésezett a Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium Miskolcon. Az ülés helyszíne ezúttal a Miskolci Egyetem volt, mert a kollégiumi tagok így az egyes tanácskozások között részt vehettek a Miskolci Egyetem által szervezett „Új kihívások a XXI. század magánjogi felelősségében” című tudományos és szakmai konferencián.
 
 
 
 
A délelőtt folyamán az egyetemi szakmai konferencián az érdeklődő bírák a Miskolci Egyetem oktatóinak a közigazgatási jogot és munkajogot érintő tartalmas, magas színvonalú előadásait hallgatták meg, illetve a közigazgatási és a munkaügyi ügyszak külön rész-kollégiumi üléseket tartott szakmai kérdésekben. Így megvitatták és egységes álláspontot fogadtak el az elővásárlási jogosultságot megalapozó tényekkel kapcsolatosan a földforgalomban, a közigazgatási eljárásban csatolt meghatalmazással, a meg nem engedett keresetváltoztatással kapcsolatosan, illetve a munkáltató kártérítési felelőssége tárgykörében.
A közigazgatási ügyszakos bírák a rész-kollégiumi ülést követően a környezetjogi kárfelelősség elmélete és gyakorlati megoldása és az atomenergia jogi szabályozása témában, míg a munkaügyi részkollégium tagjai a munkaviszony megszűnésének, megszüntetésének néhány újragondolást igénylő szabályairól és a munkajogi felelősség ellentmondásairól hallgattak  előadásokat.
 
Miskolc, 2016. november 14.