A Kőrösy József Szakközépiskola látogatásával zárult idén a Nyitott Bíróság Szegeden

A tanév utolsó hetében is rendületlen az érdeklődés a „Nyitott Bíróság” által középiskolás diákok részére kínált programok iránt, így a hamarosan beköszöntő nyári szünidőt megelőzően a Szegedi Törvényszék bírósági épület- és tárgyaláslátogatással egybekötött programot szervezett a Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakközépiskola 10. osztályos tanulóiból álló 26 fős diákcsoportja számára.
 
 
A középiskolások azzal a céllal érkeztek a Szegedi Törvényszékre, hogy a bíróság épületével közelebbről is megismerkedjenek, illetőleg az idei tanévben általuk elsajátított jogi alapfogalmakkal, a tulajdonjoggal és a kötelmi joggal kapcsolatos tananyag gyakorlatba történő átültetése érdekében polgári jogi tárgyú tárgyalásokra üljenek be hallgatóságként.
 
A középiskolásokból álló csoportot Kerekné dr. Jakó Nóra és dr. Vágvölgyi Adrienn bírósági fogalmazók fogadták a Szegedi Törvényszék portáján. A törvényszéki séta első állomása a Szegedi Törvényszék Díszterme volt, ahol a diákok rövid tájékoztatót kaptak a bírósági szervezetrendszer felépítéséről, a tárgyalások menetéről, a tárgyalótermi viselkedés és talárviselés szabályairól. A bátrabbak a pulpitusra felülve azt is kipróbálhatták, hogy milyen a bíró szemszögéből szemlélni a tárgyalótermet. A program a bíróság könyvtárában folytatódott, ahol a tanulók megtekinthették az ott fellelhető különleges kiadványokat, s a törvényszék épületének történetével is megismerkedhettek.
 
Az épület séta során a csoport a törvényszék mediációs szobájába is betért, s rövid előadást hallgathattak meg a bírósági közvetítés lényegéről, valamint annak a gyakorlatban előforduló eseteiről. A középiskolások menet közben felmerülő kérdéseit a bírósági fogalmazók örömmel válaszolták meg, a jogi pálya iránt érdeklődő tanulók számára pedig a bíróvá válás folyamatáról, a fogalmazói versenyvizsgáról, a bírósági fogalmazói és titkári létszakaszról is tájékoztatást adtak.
 
A program utolsó mozzanataként a diákok három csoportban a dr. Kész Lívia, a dr. Majosné dr. Antalóczi Margit, valamint a dr. Tolna András által vezetett polgári jogi tárgyú tárgyalásokra ültek be hallgatóságként. A program a diákok számára hasznosnak bizonyult, és sikerének köszönhetően a gimnázium a következő tanévben újabb osztályokkal kíván jelentkezni a „Nyitott Bíróság” keretében szervezett, hasonló jellegű eseményekre.
 
További képekért kattintson ide.
 
Szeged, 2015. június 22.