Közérthető hivatali kommunikáció – pontos fogalmazás a közigazgatásban

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kompetenciafejlesztő képzést tartott 2018. május 11-én a XII. kerületi önkormányzat munkavállalói számára. A tréningen közérthetőségről, a hivatali kommunikáció közigazgatási, pszichológiai és információfeldolgozási vonatkozásairól is szó esett. 
 
A bírósági szervezet célja a kommunikáció közérthetőségének fejlesztése, melynek érdekében a 2017-es évet a közérthető bíróság évének szentelte és azóta is folyamatosan szem előtt tartja a bírósági írásbeli és szóbeli kommunikáció érthetőségének fejlesztését. Az OBH az elmúlt évben országos szintű képzést tartott, aminek híre eljutott a XII. kerületi önkormányzathoz is. 
 
A bíróságokhoz hasonlóan a Polgármesteri Hivatal számára is kiemelt jelentőségű, hogy a hozzájuk forduló ügyfelekkel, társhatóságokkal és egyéb partnerekkel történő kommunikáció, s az ügyintézés is minél hatékonyabb és gördülékenyebb legyen. Ennek elősegítéséért, az OBH-val kötött együttműködési megállapodás keretében valósult meg az OBH szakemberei által kidolgozott kommunikációs kompetenciafejlesztő képzési program. 
 
A tréningen az önkormányzati hivatal szakirodáinak azon vezetői vettek részt, akiknek mindennapi feladataik közé tartoznak a különféle előterjesztések, határozatok, végzések és levelek elkészítése és megfogalmazása. A szakmai program a vezetők célcsoportjának feladataihoz és igényeihez illeszkedő, gyakorlatorientált előadásokból és műhelymunkából állt. 
 
Az előadások három különböző nézőpontból világítottak rá a közérthetőség hármas funkciójának hasznosságára. A résztvevők átfogóan megismerhették a közérthetőség nemzetközi térhódítását és a bírósági szervezet már sikeresen használt fejlesztéseit. Képet kaptak a hivatali kommunikáció közigazgatási, pszichológiai és információfeldolgozási vonatkozásiról, a műhelymunka során pedig saját, valós írásos dokumentumaikat dolgozták át.
 
A képzést a résztvevők hasznosnak értékelték, mert teljesültek azok az elvárásaik, amiket a tréningnap elején megfogalmaztak. Sikerült újszerű és hasznos ismeretekre szert tenniük, valamint lehetőségük nyílt a megszerzett tudás gyakorlati kipróbálására is.