Magánvádas eljárással ismerkedtek a főiskolások

A Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg diákjai rendszeres látogatói a Nyitott bírósági programoknak a zalai megyeszékhelyen. Ezúttal egy rágalmazással kapcsolatos, magánvádas eljárás tárgyalásán vett részt 13 hallgatója és oktatójuk. 
 
A diákok 2015. március 26-án reggel érkeztek a Zalaegerszegi Járásbíróságra. A tárgyalás megkezdése előtt a Zalaegerszegi Törvényszék egyik sajtótitkára fogadta őket, s rövid ismertetést tartott a Nyitott bíróság programról, a bírósági szervezetről, tájékoztatta a diákokat a tárgyalótermi általános tudnivalókról, majd dr. Gaider Bálint bíró szólt a magánvádas eljárás mibenlétéről, szabályairól, s röviden vázolta az ügyet.  
 
A tárgyalást követően a hallgatók tárlatvezetésen vettek részt, végigjárva Deák Ferenc és Csány László nyomában a törvényszék épületét, megtekintették a Bírósági tárlatot, valamint a Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtárat. 
 
A délelőtt folyamán megismerkedtek a bíróság sajtómunkájával és sajtóközlemények ismertetése segítségével betekinthettek néhány korábbi ügybe is. Fény derült többek között arra, hogy egy falfirka elhelyezése is bűncselekmény,  hogy egy kosármeccsen történt verekedés miatt bíróság elé lehet kerülni, s előfordult az is, hogy egy egész osztályt beidéztek tanúmeghallgatásra. A diákok oktatójuktól, dr. Szekeres Diánától  feladatként kapták, hogy gyűjtsenek hasonló, megtörtént ”hétköznapi” jogeseteket. Ehhez a törvényszék honlapja, Facebook oldala, illetve a birosag.hu weboldal áll a rendelkezésükre. 
 
Legközelebb április közepén érkezik egy újabb csoport a főiskoláról.
 
Zalaegerszeg, 2015. március 27.