Másfél év igazságügyi szolgálat után hazatért az iraki misszióból dr. Viplak Ádám

Hazatért Irakból, az Európai Unió Integrált Jogállamiság Missziójából Viplak Ádám. A korábban a Kaposvári Törvényszéken bírósági titkárként dolgozó jogász a belügyi tárca által szervezett felkészítés után, 2012. június 4-én csatlakozott a nemzetközi igazságszolgáltatási csapathoz. Megbízatása 2013. december 31-ig szólt.

Feladata az iraki büntető igazságszolgáltatás fejlesztése, és az emberi jogok kultúrájának erősítése érdekében a helyi bírák, ügyészek, rendőrök és más igazságügyi alkalmazottak képzése volt. Viplak Ádám a helyi igazságszolgáltatási rendszer sajátosságai, valamint a problémák megismerése után olyan területeken igyekezett segíteni a szakembereket, mint a nemzetközi bűnügyi együttműködés, a büntetőeljárásban felhasználható bizonyítékok és azok értékelése, az emberi jogok érvényesítése, az igazságszolgáltatás működésének alapelvei, valamint felhívta a figyelmet az elektronikus nyilvántartás és iratkezelés fontosságára.

Munkája során azzal szembesült, hogy Irakban a bűncselekmények több mint 60 százaléka összefügg a terrorizmussal – ebbe a körbe tartoznak a robbantásos merényletek, az emberölés, de még az emberrablás is -, ami óriási terhet ró a hatóságokra.

Probléma továbbá, hogy jelen van a prostitúció, miközben aránytalanul súlyos büntetéssel és teljes társadalmi kirekesztéssel sújtják azt, akit emiatt elítélnek. Van olyan régió, ahol már tiltják a családon belüli erőszakot, de a helyi Büntető Törvénykönyvből még nem vették ki azt a passzust, amely engedélyezi a családfő számára a házi fenyítés jogát.

Mindemellett az átlagemberek hasonlóan élnek, mint az európai országokban, ugyanúgy szeretik a családjukat, dolgozni, szórakozni, utazni akarnak. A társadalom nagy része egészséges, normális felfogású, csak a kulturális különbségek miatt máshogy öltözködnek, mások az ünnepeik és azokat másként élik meg.

Budapest, 2014. január 22.