Megállapodás jogi egyetemekkel – gyakornokok fogadása a Kaposvári Törvényszéken

Dr. Hajnal Éva a Kaposvári Törvényszék Elnöke és dr. Kecskés László a Pécsi Tudományegyetem dékánja 2015. március 19-én együttműködési megállapodást írt alá az egyetemen tanuló joghallgatók gyakorlat orientált képzésének elősegítése érdekében. 
 
Az együttműködési megállapodás lehetőséget teremt továbbá arra, hogy a Pécsi Tudományegyetemen tanuló kaposvári, somogyi joghallgatók lehetőséget kapjanak a lakóhelyükhöz közeli gyakornoki pozíció ellátására. 
 
A gyakornoki rendszer kialakításának célja, hogy a joghallgatók a kutatási területüket érintő témakörökkel ne csak elméletben, de gyakorlatban is foglalkozzanak, így emelve a jogászképzés színvonalát. A jogtudomány fejlődése szempontjából sem elhanyagolható a megállapodás létrejötte, hiszen a jogalkalmazás élő gyakorlatának ismerete fontos jelentőséggel bír az egyetemi képzésben is. A joghallgatók a törvényszéken eltöltött idejük alatt instruktort kapnak, akik segít az elméleti és gyakorlati jog világában történő eligazodásban.
 
A szerződő felek ezen túlmenően kölcsönösen lehetőséget biztosítanak egymásnak a tudományos és szakmai rendezvényeken való részvételre is. 
 
A Kaposvári Törvényszék 2015. március 11-én együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, továbbá megállapodás készül az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel is.
 
Kaposvár, 2015. március 25.