Megkezdte munkáját az egységes nyomozási bírói csoport

A Budai Központi Kerületi Bíróság egységes nyomozási csoportja létrehozásával olyan rendkívül jelentős szervezeti előrelépés történt, amely szervesen illeszkedik a Fővárosi Törvényszéken 2012 óta zajló átalakítási folyamatokhoz - mondta dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke az átadó ünnepségen. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze.

Dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy az egységes elhelyezésű nyomozási csoport átadása mind a bírói, mind a bírósági munkát hatékonyabbá teszi. Emeli a feladatok ellátásának színvonalát, hozzásegíti az állampolgárokat a megfelelő időben történő ügyintézéshez, a bírósági dolgozókat pedig az időszerűség betartásához. Elmondta, hogy a nyomozási bíró intézménye 2003 júliusától van jelen a magyar jogban. A jogalkotó mintegy 25 - igen jelentős - a nyomozási eljárásban meghatározó módon beépülő jogkört telepített a nyomozási bíróhoz, melyek alapjogok korlátozására is felhatalmazzák az egyedi döntése meghozatala során őket. Ezek során példaként említette, hogy 2003 óta a lezárt nyomozások esetében a nyomozás folytatásának elrendeléséről a nyomozási bírák dönthetnek. Ügyvédi, közjegyzői irodában, egészségügyi intézményben csak nyomozási bírói döntés nyomán történhet házkutatás, határoznak a titkos adatszerzés és titkos információgyűjtés kérdésében, és ők hallgatják meg a 14 év alatti tanúkat. Legfontosabb, hogy a nyomozási bírói jogalkalmazás egységes, kiszámítható és kiegyensúlyozott legyen mindenütt Magyarországon. A Fővárosi Törvényszéken lehetővé vált, hogy a korábban két külön bíróságon végzett bírói munka egyesítve, egy centralizált szervezetben legyen ellátva. A Fővárosi Törvényszék elnöke hangsúlyozta, hogy ez az igazságszolgáltatás szempontjából jelentős átalakítás az Országos Bírósági Hivatal és az ügyészi szervezet együttműködése nélkül nem valósulhatott volna meg. A Törvényszék elnöke köszönetét fejezte ki dr. Polt Péter legfőbb ügyésznek, aki a kezdetektől támogatta az elképzelést, dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyésznek és dr. Eperjes Krisztiánnak, a Legfőbb Ügyészség főtitkárának a végrehajtásban való segítségükért, valamint dr. Handó Tündének a finanszírozásban való közreműködésért.

Dr. Polt Péter hangsúlyozta, hogy ez az esemény nem csupán technikai jellegű, ennél sokkal többről van szó. Az államrendszerben fékeknek és egyensúlyoknak kell működniük az objektív igazságosság érdekében. Ennek egyik garanciális eleme a nyomozási bíró. Döntésének körülményeit meg kell teremteni. A mostani együttműködés segítségével bizonyos feltételeken javítottunk, melyektől azt várhatjuk, hogy a nyomozási bíró döntései gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek. A nyomozási bíró intézménye az ügyészség szempontjából is fontos, része a büntetőjogi felelősségre vonásnak, lényeges szerepe van alapvető jogokat érintő kérdésekben is.

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke elmondta: látszólag egyszerű az a munka, amit ebben az új szervezeti egységben végeznek, ugyanakkor meghatározó jelentősége van. Kiemelkedő ügyszak abban a tekintetben, hogy alapjogi kérdések is felmerülnek. Rendkívül nagy a nyomozási bíró felelőssége, hiszen a látszólag egyszerű döntést is körültekintően, pusztán a megalapozott gyanú ismeretében kell meghoznia. Kiemelte, hogy az egy hónapja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bemutatott videó-távmeghallgató rendszert itt a gyakorlatban is alkalmazni tudják.

A sajtótájékoztató az egységes nyomozási csoport helyiségeinek megtekintésével zárult.

Budapest, 2014. május 27.

A Hír TV tudósítását a sajtótájékoztatóról itt tekinthetik meg.