Megújult az Egri Törvényszék épülete - átadták a korszerű ügyfélközpontot

Teljes körű rekonstrukciót követően átadták az Egri Törvényszék épületét 2018. április 3-án. A megújult törvényházban nyílt az első, az Arculati kézikönyvben vázolt egységes elveken alapuló ügyfélközpont.
 
A rendezvényen dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elmondta, az Egri Törvényszék épülete 1906. és 1908. között épült Wágner Gyula műépítész tervei alapján. A törvényház kialakítása jó példája a gyakorlati szempontok és a művészi igényesség ötvözésének. A törvényszék felújításának tervezése során az OBH arra törekedett, hogy ezen mérnöki és művészi értékeket megőrizze az utókor számára.
 
 
Dr. Handó Tünde hangsúlyozta, az OBH a stratégiai céloknak megfelelően, a bírósági működés 21. századi feltételeit is biztosítani kívánja, például három tárgyalóterem alkalmas távmeghallgatás tartására. Lényeges szempont, hogy a bírósági szervezet évi több millió ügyfele számára kulturált, kényelmes, egyszerűbb és gyorsabb ügyintézési körülményeket teremtsenek, a szervezet mintegy 11.000 dolgozója számára pedig garantálják az elmélyült, minőségi munkavégzéshez szükséges munkafeltételeket. Ezen elvek mentén alakítottak ki egy korszerű ügyfélközpontot az Egri Törvényszék megújult épületében. Még az idén 16 hasonló ügyfélcentrum létesítését tervezik.
 
Az OBH elnöke hozzátette, 2011-hez képest több mint másfélszeresére, csaknem 120 milliárd forintosra bővült a bírósági költségvetés, melynek  jelentős részét a tárgyi környezet fejlesztésére fordították. Az Egri Törvényszék épületének rekonstrukciós munkáira és bővítésére összesen 3 és fél milliárd forint állt rendelkezésre.
 
Az ünnepélyes átadón részt vett dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, dr. Polt Péter legfőbb ügyész, dr. Szalóki Zoltán főügyész, valamint a törvényszékek és ítélőtáblák elnökei.
 
Az OBH elnökének beszéde itt érhető el.
 
Az Eger Televízió tudósítása ide kattintva megtekinthető