Megújult költségmentességi szabályok

A 2018. január 1-je után indult polgári ügyekben új perjogi és költségmentességi szabályok szerint kell a bíróságoknak és a feleknek is eljárniuk. Ugyanakkor a január 1-je előtt megindult és folyamatban lévő ügyekben változatlanul a korábbi szabályok irányadók.  
 
Az új ügyekben, ha bármelyik fél (felperes, alperes) nem tudja, illetve nem áll módjában a per költségeit – például az eljárási illeték, szakértő díját vagy tanú költségét – megfizetni, költségmentesség iránti kérelmet nyújthat be. Ennek szabályai, feltételei alapvetően megváltoztak. A költségmentesség engedélyezéséhez igazolni kell a kérelmező személyi és vagyoni körülményeit. Az igazolást csak a bíróság központi honlapján közzétett – az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke által a jogszabályban meghatározott tartalommal rendszeresített – nyomtatvány kitöltésével lehet teljesíteni. Részleges, csak egyes költségek megfizetése alól mentesítő kedvezményt is lehet kérni. A jogi képviselő nélkül eljáró felek a keresetüket a lakóhelyük (székhelyük) vagy munkahelyük szerinti járásbíróságon – ügyfélfogadási időben – is előadhatják, kaphatnak költségmentességi nyomtatványt, és kérhetnek kizárólag eljárási jogaikról tájékoztatást.
 
Jelentős költségviselési változás a 2018. január 1-jét követően indult ügyekben az is, hogy a feleknek összegszerűen pontosan kell kérniük az ellenfél perköltség megfizetésre kötelezését. Ha a fél elmulasztja perköltségeit kérni, akkor a bíróság arról nem dönthet: a félnek kell viselnie saját perköltségeit akkor is, ha pernyertes lett.
 
A változásokról és kitöltendő nyomtatványokról itt, a bíróságok központi honlapján talál részletes információkat és innen tölthetők le a nyomtatványok is!
 
A természetes és nem természetes személyekre rendszeresített költségmentességi nyomtatvány, valamint a perköltség felszámítására szolgáló költségjegyzék nyomtatvány már kitölthető formában is elérhető a bíróságok internetes honlapján.