"Munka közben tanulunk és gyakorlatot szerzünk"

Február elején arról számoltunk be, hogy a bíróságok felvételt hirdettek fogalmazói álláshelyekre. A jogi végzettségű fiatalok számára 13 megyében, összesen 30 álláshely keretében kínálnak folyamatos fejlődési lehetőséget és továbbképzést. A pályázatok benyújtási határideje március 16.
 
A fogalmazói munkáról illetve főbb tapasztalatairól dr. Szabó Kingát a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság fogalmazóját kérdeztük.
 
Mióta látja el fogalmazói feladatát?
2013. január 1 óta vagyok bírósági alkalmazásban. Ezt megelőzően 2010-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd egy fél éves Európa- jogi mesterképzésben vettem részt.
Az egyetem után egy évet az Igazságügyi Minisztériumban töltöttem illetve fél évet ügyvédjelölt voltam. Ezután a másfél éves kitérő után kerültem a Fővárosi Törvényszékhez, ahol a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságra osztottak be.
 
Miért választotta ezt a pályát?
Mindig arra gondoltam, hogy milyen fantasztikus lehet egy bírósági tárgyaláson elnökölni. Ugyan az egyetemen bírók is oktattak, mindig azt hittem, hogy számomra ez elérhetetlen szakma. A mesterképzésen még EU-s joggal foglalkoztam, akkor még távolinak tűnt ez a pálya. Később egy ismerősöm fogalmazó lett, majd a vőlegényem is, ezután jöttem rá, hogy ez egy elérhető pálya lehet számomra. Így vezetett az utam a bíróságra.
 
Mit kell tudni a fogalmazói munkakörről?
A bírói tisztség ellátásához szükséges gyakorlati ismeretek megszerzésére a bíróságokon fogalmazók működnek. Azt gondolom, hogy a bírósági szervezeten belül a fogalmazói rendszer nagyon jól szervezett. Van egy kötelező polgári és büntető első- és másodfokú gyakorlati idő, melyet a fogalmazó érdeklődésétől függően egy fakultatív időszak követ. Ez idő alatt lehetőség van a munkaügyi bíróság, a cégbíróság vagy például a közigazgatási bíróság munkájában részt venni. Így a fogalmazó a joggyakorlat keretében minden bírósági szinten és ügyszakban megfelelő gyakorlatot szerez, határozattervezeteket készít, jegyzőkönyvet vezet, az ügyfelek fogadásán vesz részt.
Minden fogalmazó egy instruktor bíró mellé van beosztva, aki havonta írásbeli értékelést készít róla. Emellett a fogalmazók egy joggyakorlati kimutatást vezetnek a fogalmazói vizsgák eredményéről, illetve a kimutatásban az instruktor bírók számos tevékenységet (pl. határozatszerkesztés, kurrenciális feladatok stb.) értékelnek 1-5 pontig. 
Emellett oktatásokat is szerveznek nekünk, ahol anyagi és eljárásjogot tanulunk, illetve végig megyünk a szakvizsgához szükséges anyagon, amelyekből vizsgáznunk kell. Akár úgy is mondhatnánk, hogy munka közben tanulunk és gyakorlatot szerzünk. A fogalmazói rendszer lehetővé teszi a komplex jogi szemlélet megszerzését.
 
Mennyire elégedett a jogi munkájával?
Nagyon elégedett vagyok, mivel nekem szerencsém volt: fantasztikus bíróim voltak, akik mindig kollégaként tekintettek rám. Kisebb súlyú ügyekben sok határozatot (ítéletet, végzést) szerkesztettem. Úgy éreztem, hogy kollegiális viszony alakult ki az első- és másodfokon egyaránt az instruktor bíróimmal. Van, aki az állandó tanulás miatt a fogalmazói létet meghosszabbított egyetemi éveknek is nevezi. Összességében elégedett vagyok, illetve az sem mellékes szempont, hogy lényegesen megkönnyíti a szakvizsgára való felkészülést.
 
A kötelező joggyakorlat ideje 3 év. Mi lesz ezután?
Abban a helyzetben vagyok, hogy nálam éppen lejárt a 3 éves kötelező gyakorlat (hiszen a másfél éves minisztériumi és ügyvédjelölti időm is beszámít), ezért jelenleg szakvizsgára készülök. Ha az utolsó szakvizsgám is sikerül, akkor bírósági titkári állást szeretnék megpályázni, ami jóval szakmaibb és önállóbb jogi feladatot jelent, mivel az eljárásjogi törvények a titkároknak önálló jogköröket biztosítanak.
 
Budapest, 2015. február 27.