Növekvő ügyteher ellenére javuló időszerűség a Budapest Környéki Törvényszéken

„Valamennyi hazai bíróság célja a magas színvonalú és időszerű ítélkezés. Az elmúlt évben 1,5 millió új ügy érkezett a bíróságokra, ezek közül csaknem 200 ezer ügy a Budapest Környéki Törvényszékre. A bíróságok a folyamatban lévő ügyek számát csökkentették, az ügyek több mint 86 százaléka országos szinten egy éven belül befejeződik.” – mondta Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Budapest Környéki Törvényszék 2015-ös működését értékelő összbírói értekezlet kapcsán rendezett sajtótájékoztatón. 
 
A bírósági szervezet egyik fő célja, hogy az ügyfelek időszerű és megalapozott ítéletekhez jussanak. A gyorsabb, hatékonyabb ítélkezés érdekében az OBH elnöke 2015 júniusában meghirdette „A szolgáltató bíróságért!” programot. A kezdeményezés során a bírósági elnökök vállalásokat tettek annak érdekében, hogy csökkentsék a folyamatban lévő, 2 évnél hosszabb pertartamú ügyek számát. Az eljárási törvények szigorú határidőket szabnak, ezért a bírók többletmunka kifejtésével, az általános ügymenet melletti pótnapok beiktatásával érték el az ügyhátralék csökkentést. A program keretében a Budapest Környéki Törvényszék óriási eredményt ért el, közel 2700 két évnél hosszabb pertartamú ügyet fejeztek be az elmúlt hónapokban. A dömpingügyek (devizahitelek, szabálysértések) miatt is megnövekedett ügyforgalom új munkaszervezési módszereket igényel, mely területen a törvényszék kiválóan helytállt. 
 
Gyarmathy Judit hozzátette, az OBH elnökének feladata biztosítani a bíróságok működésének tárgyi feltételeit: a bíróságok elhelyezését, az ügyfelek, a bírók és az igazságügyi alkalmazottak számára méltó körülményeket teremteni. Ennek kapcsán jelentős eredmény, hogy a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezése is megoldódott, az M3 Irodaházba költözik várhatóan ebben az évben és a járásbíróságok épületeinek korszerűsítése is folyamatos. 
 
Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke elmondta, az elmúlt évben a növekvő ügyérkezés mellett 3000-rel több ügyet fejeztek be. Az időszerűségi mutatók is javultak, van olyan járásbíróság, ahol közel felével csökkentették a két éven túli ügyek számát. A törvényszék „A szolgáltató bíróságért!” program keretében közel 32 százalékkal csökkentette a hosszú pertartamú ügyek arányát. 
 
Az elnök asszony 2015-öt a beruházások évének nevezte. Sikerült megvásárolniuk a közel 20.000 négyzetméteres M3 Irodaházat, így megoldódott a törvényszék elhelyezése. Az OBH által biztosított 560 millió forintos forrásból elkészült a Ceglédi Járásbíróság megújult 100 éves műemléki épülete. Az OBH által kiírt felújítási pályázatokból elnyert, közel 315 millió forintból pedig szinte minden járásbíróság meg tudott újulni.   
    
Budapest, 2016. május 5.