Nyílt nap a Karcagi Járásbíróságon

2014. október 21-én megtartott nyílt napon a Karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói ismerkedtek a Karcagi Járásbíróság épületével, a tárgyalótermekkel, kezelőirodákkal, és a rendezvény keretében tartott előadásból megismerhették a bíróságok feladatait, működését, szervezetét, a bíróvá válás folyamatát, a bírói függetlenség elvét. 
 
A diákok ezután két rövid tárgyaláson – egy lopás vétsége miatti, illetve egy zaklatás bűntette miatti büntetőügyben – a gyakorlatban követhették nyomon a büntetőeljárás menetét, és a tárgyalás mikénti lefolytatását. 
 
Az újabb előadás a mediációról, az áldozatvédelemről, a jogi segítségnyújtásról szólt és külön kiemelésre kerültek az internethasználat büntetőjogi következményei, továbbá a kábítószerrel összefüggő lehetséges büntető tényállások. 
 
 
A rendezvény zárásakor a diákok és az őket kísérő tanár is kifejezték a rendezvénnyel kapcsolatos elégedettségüket a rendezvényt szervező és az előadásokat tartó Dr. Gy. Molnár Sándor járásbírósági elnöknek és kérték, hogy a járásbíróság a jövőben is hasonló rendezvényekkel gazdagítsa a bíróságokról eddig szerzett tapasztalataikat. 
 
Szolnok , 2014. október 27.