Nyílt Nap a Szegedi Törvényszéken

A Szegedi Törvényszék a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából 2013. október 25. napján 9 órai kezdettel rendezte meg az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a Szegedi Törvényszék Nyílt Napját.

Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése alapján a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját 2003. óta ünnepeljük.

A Nyílt Nap keretében az érdeklődők Dr. Tárkány-Szűcs Babett, a törvényszék megbízott elnökének előadásában megismerkedhettek a fogalmazóvá válás folyamatával, a bírósági fogalmazóképzés rendszerével és a bírói életpályával.

Dr. Kallai Violetta, a Szegedi Törvényszék mediátora bemutatta a bírósági mediáció intézményét és a Szegedi Törvényszéken folyó úttörő jellegű mediációs tevékenységet.

Végezetül Dr. Werner Zsolt, bírósági ügyintéző előadásában a hallgatóság betekintést nyerhetett a tanúként idézettek jogaiba és kötelezettségeibe, valamint a tanúgondozás intézményébe, amely ez év áprilisa óta sikeresen működik a Szegedi Törvényszéken.

Az előadások végeztével a rendezvényt a jelen lévő hallgatóság kérdései zárták.

Szeged, 2013. október 25.