Nyitott bíróság az Eötvös Napokon

A Nyitott Bíróság program keretein belül a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája, Zeöldné dr. Király Anita előadást tartott az Eötvös József Gimnáziumban, az Eötvös Napok rendezvényein belül.
 
Az előadáson 15-17 éves diákok vettek részt. Kiemelt témaként a bírói pálya szerepelt, annak nehézségeivel és szépségével együtt. Beszélgetés közben szó esett a fiatalkorú bűnözővé válásról és az áldozattá válás folyamatáról, az elkövetők és a sértettek jogairól, kötelezettségeiről a büntetőeljáráson belül. 
 
A diákok lelkesek és érdeklődőek voltak, kiemelték a leggyakoribb, fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményeket, a kiszabható büntetéseket, az alkalmazható joghátrányokkal.
 
Az előadás nagyon sikeres volt. Több tanuló jelezte, hogy a jövőben szívesen választaná ezt a hivatást. Érdeklődtek, hogy egyetemistaként miként kerülhetnek kapcsolatba a bírósággal és a bírákkal. 
 
A jelenlévő pedagógus jelezte, hogy szeretnék felkérni a bíróságot a jövőben hasonló előadások megtartására, osztályfőnöki óra keretében és érdeklődtek a tárgyaláslátogatás lehetőségéről is.
 
Budapest, 2015. november 18.