Nyitott Bíróság együttműködési megállapodások Jász-Nagykun-Szolnok Megyében

A Szolnoki Törvényszék kezdettől aktív résztvevője az Országos Bírósági Hivatal által 2012 novemberében meghirdetett Nyitott Bíróság Programnak, melynek célja az állampolgárok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítése, valamint a fiatalkorúak elkövetővé és áldozattá válásának megelőzése. 
 
A Program keretében a társszervekkel együttműködve több sikeres rendezvényt bonyolított már le, melyek megvalósítása érdekében 2014. augusztus 6-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel, 2016. augusztus 23-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyvédi Kamarával, szeptember 5-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészséggel, míg a közelmúltban, október 25-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodást.
 
Az együttműködési megállapodások célja kivétel nélkül a megye középiskolás diákjainak alapvető jogi és igazságszolgáltatással kapcsolatos ismereteinek bővítése és jövőbeli áldozattá, illetőleg elkövetővé válásuk megelőzése, melynek eléréséhez a megállapodások értelmében ki-ki a maga eszköztárával díjmentesen járul hozzá. 
 
Az ügyészség, az ügyvédi kamara és a rendőrség arra vállalt kötelezettséget, hogy olyan személy delegálásával segíti a bíróság rendezvényeit, aki előadásában bemutatja az ügyészi, ügyvédi illetőleg rendőri hivatást. A Nyitott Bíróság Program célkitűzései közé illeszkedő egyéb előadást tart és perszimuláció tartása esetén (azaz a diákok bevonásával eljátszott, kitalált történeten alapuló, de valósághűen lefolytatott bírósági tárgyaláson) kész az ügyész, a védő illetőleg a tanúként kihallgatandó rendőr szerepét eljátszani. A rendőrség emellett vállalta, hogy fegyvertechnikai, baleset-megelőzési és egyéb bemutatók tartásával színesíti a bíróság rendezvényeit. A büntetés-végrehajtási intézettel kötött megállapodás értelmében pedig a börtön bűnmegelőzési célú intézménylátogatás keretében kész fogadni a bíróság rendezvényein résztvevő diákokat. A bíróság cserében vállalta, hogy a fenti társszervek által a megye középiskolás diákjainak alapvető jogi és igazságszolgáltatással kapcsolatos ismereteinek bővítését és jövőbeli áldozattá, illetőleg elkövetővé válásuk megelőzését célzó rendezvényeire előadót delegál.
 
Szolnok, 2016. november 28.