Nyitott Bíróság előadás és perszimuláció a Székesfehérvári Törvényszéken

A Székesfehérvári Törvényszéken, 2014. március 7. napján, a „Nyitott Bíróság” program keretében tartottak előadást és perszimulációt a Törvényszék dísztermében 90 érettségi előtt álló diáknak.

A diákok rövid előadás keretében megismerkedtek a bíróság működésével és a bírósági szervezetrendszerrel, majd 12 önkéntes részvételével egy fiktív büntetőügy tárgyalási szimulációján vettek részt.

A jogeset egy „félresikerült” 18. születésnapi buli utóéletét dolgozta fel, ahol az erősen ittas állapotban lévő I. rendű vádlott egy felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablást, míg a II. rendű vádlott (trágár hangvételű Facebook bejegyzésével) egy – az intézkedő rendőrök sérelmére elkövetett – nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértést valósított meg.

Az ítélet kihirdetésekor szemmel láthatóan nagy megdöbbenést váltott ki a hallgatóságban, hogy az általuk kisebb súlyúnak vélt cselekmények is milyen komoly következményeket vonahatnak maguk után.

A program végén minden résztvevő kérdőívet töltött ki, amelynek eredményeit a bíróság az ÁROP-1.2.18/A jelű szervezetfejlesztési program keretein belül fogja kiértékelni.

Székesfehérvár, 2014. március 10.