„Nyitott Bíróság” a Jászberényi Járásbíróság szervezésében

A Szolnoki Törvényszék illetékességi területén működő Jászberényi Járásbíróság a „Nyitott Bíróság” Programban példaértékű aktivitással dolgozik a fiatal generációk, elsődlegesen a közép-, és általános iskolás diákok igazságszolgáltatással, és a bíróságok működésével kapcsolatos ismereteinek bővítésén.
 
 
Kiemelten hasznos tevékenységük újabb állomásaként 2015. április 9-én Dr. Fiók Mária, a Jászberényi Járásbíróság bírósági titkára a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumba látogatott el, ahol a gimnázium harminckét 12/C. osztályos, végzős diákjának tartott rendhagyó osztályfőnöki órát. Interaktív előadásában bemutatta a bírósági szervezet felépítését, működését és a bíróság feladatait. 
 
A rendezvény folytatásaként pedig, az osztályfőnöki órát követő héten 2015. április 15-én a diákok tárgyaláslátogatáson vettek részt. A Jászberényi Járásbíróság jármű önkényes elvétele, és ittas járművezetés vétsége tárgyában tartott büntető tárgyalásán betekintést nyerhettek a bizonyítási eljárás mikéntjébe, és tanúi lehettek az ítélethirdetésnek. 
 
A tárgyaláslátogatással kiegészített igazságügyi osztályfőnöki órák sikerét, népszerűségét jelzi, hogy időközben a gimnázium több osztálya jelezte hasonló jövőbeni rendezvényen való részvételi szándékát. 
 
Szolnok, 2015. április 29.