Nyitott Bíróság a Nyíregyházi Törvényszéken

A Nyitott Bíróság Program keretében a Nyíregyházi Törvényszékre látogattak a mai napon a Tiszaberceli Református Egyházközség szervezésében nyári táborban részt vevő 8-12 éves gyerekek. 
 
 
A rendezvényt dr. Nyakó Zsuzsanna a törvényszék elnöke nyitotta meg, aki bemutatta a bíróságot, a bíróság működését. Elnök asszony köszöntését követően a gyerekek, és kísérőik énekkel köszönték meg azt a lehetőséget, hogy bepillanthattak a bíróság életébe. 
 
A program keretében a bíróság dísztermét látogatták meg a gyerekek és kísérőik, a könyvtárban  „szakmai” előadáson vettek részt, majd a járásbíróság irattárának gurulós szekrényeit próbálták ki, és a rendészet kamerarendszere is bemutatásra került. 
 
Nyíregyháza, 2015. július 9.