Nyitott Bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróságon

2015. december 8-án délelőtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatói látogattak el a Pesti Központi Kerületi Bíróságra a "Nyitott bíróság" program keretében.

A hallgatók interaktív beszélgetés keretében tájékozódtak a bírói, titkári, fogalmazói munkáról, a bíróvá válás folyamatáról, valamint a PKKB működéséről. A diákok megismerkedhettek a tárgyalóterem berendezésével, a tárgyalások szereplőivel. Kipróbálhatták a bírói széket, felpróbálhatták a bírói talárt.

Dr. Liszt Ágota Éva bírónő, dr. Takáts Fanni és dr. Túri Barnabás fogalmazók a diákokkal folytatott beszélgetés során bemutatták a bírák egy-egy munkanapját, a jogi pálya és a bírói hivatás választásának körülményeit, valamint a nyitott bíróság és a bíróságon teljesíthető szakmai gyakorlat részleteit.

Budapest, 2015. december 8.