Nyitott Bíróság program - Előadás a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola diákjainak

Dr. Péter Zoltán, a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos bírája a „Nyitott Bíróság” program keretében 2016. március hó 1. napján a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában előadást tartott „A büntetőeljárási törvény nyomozásra vonatkozó szabályai” témában.
Az előadáson körülbelül 120 fő – 14 és 18 év közötti – diák, valamint 3 oktató vett részt. Az előadó, a mintegy 2 órás előadáson a nyomozás fontosságára, a nyomozóhatóság által gyakran elkövetett hibákra hívta fel a figyelmet, valamint külön kitért a rendőri jelentés, a gyanúsítás közlése, a törvényes figyelmeztetések, a poligráf vizsgálat, valamint a helyszíni szemle szabályaira is.
 
Az előadás interaktív módon zajlott; a fiatalok bekapcsolódtak a beszélgetésbe, és mind az oktatók, mind a diákok kérdéseket tettek fel az előadónak.
 
 
Miskolc, 2016. március 5.