Nyitott bíróság Tiszaföldváron

A „Nyitott Bíróság” Program keretében 2015. május 15-én a Szolnoki Járásbíróság egy polgári, és egy büntető ügyszakos bírája tartott rendhagyó igazságügyi osztályfőnöki órát a 11 ezer fős Jász-Nagykun-Szolnok Megyei településen, Tiszaföldváron működő Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola kilencven diákja részére.
 
Csontosné dr. Török Márta, a Szolnoki Járásbíróság elnöke bemutatta a bírósági szervezet felépítését, majd a polgári eljárás szabályairól beszélt a diákoknak, kiemelve a gyermekekkel kapcsolatos szabályokat. Végezetül a bírósági eljárásban résztvevőkre vonatkozó általános viselkedési, öltözködési normákat foglalta össze. 
 
Ezt követően Dr. Oláh Barbara, a Szolnoki Járásbíróság büntető ügyszakos bírája, a jellemzően a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekről, és a büntető eljárási törvény fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályairól tartott előadást. 
 
A diákok érdeklődéssel figyelték az előadókat, a rendezvény a „Nyitott Bíróság” Program újabb sikeres állomása volt.
 
Szolnok, 2015. május 22.