„Nyitott Bíróságok” program a Balassagyarmati Törvényszéken

2013. december 11-én a Balassagyarmati Fegyház és Börtön meglátogatásával zárult a programban résztvevő középiskolások számára a „tanév”. Ezúttal a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola 11. B osztálya volt a büntetés végrehajtási intézetben.

A tanulók először a beléptető kapun haladtak át, ahonnan a börtön nyolcszögletű Szent Mihály kápolnájába kísérték őket. Itt előadást hallgathattak meg a börtön működéséről jellemzőiről, majd a börtönben fogvatartottakból alakult Fórum Színház tartott előadást.

A középiskolások négy szakaszban ismerkedhetnek meg az igazságszolgáltatás működésével a törvényszék szervezésében.

Elsőként egy osztályfőnöki, társadalomismereti óra keretében bíró, vagy bírósági titkár tart előadást a bírósági szervezetrendszerről, az alapvető jogokról, általános jogi ismeretekről.
Ezután kerül sor a Balassagyarmati Fegyház és Börtön meglátogatására, és ezen belül a Fórum Színház által előadott „jogeset” megtekintésére.
A harmadik alkalommal pedig az ott látott előadás alapján dolgozzák fel a tanulók bírósági titkár vezetésével a jogi esetet, a tanulságokat.
Végül a Balassagyarmati Törvényszéken, vagy a törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságon tartott „nyílt napon”, a bíróság épületének megtekintése mellett, lehetőség nyílik tárgyalás meghallgatására, ezt követően pedig a látottak, hallottak megbeszélésére is.

Jelenleg öt középiskolából járnak osztályok a programokra, amelyek 2014-ben is folytatódnak.

Részletesebb összeállítás a törvényszék honlapján olvasható.