Országos bírósági elnöki értekezlet Gyulán

A rendezvényt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke felkérésére a Gyulai Törvényszék rendezi, melyen az OBH elnöke és elnökhelyettese, a Kúria vezetői, továbbá az ítélőtáblák, valamint a törvényszékek elnökei vesznek részt. A háromnapos ülés napirendjére az igazságszolgáltatást érintő legfontosabb kérdések kerültek.
 
A Gyulai Törvényszék házigazda szerepét betöltő elnökének, Dr. Baur Péternek a megnyitóját követően az OBH elnöke  értékelte az elmúlt fél év fontosabb eseményeit és számba vette az elvégzett feladatokat. Mindenekelőtt a költséghatékony gazdálkodásra törekvés fontosságát emelte ki. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a mindenki által ismert költségvetési keretek között az igazságszolgáltatás résztvevőinek továbbra is törvényesen, hatékonyan és célszerűen kell gazdálkodniuk a rájuk bízott vagyonnal és pénzeszközökkel. Az egyes bíróságokon eddig is törekedtek a fegyelmezett, takarékos gazdálkodásra, amit már a tavalyi év folyamán is ismertettek egymással az elnökök., és az így megismert "jó gyakorlat" általánossá tétele továbbra is az OBH elnökének a stratégiai céljai között szerepel.
 
Kiemelten fontos napirendként került sor a bírósági eljárások további gyorsításával és az elnehezült bíróságok megsegítésével kapcsolatos kérdések megbeszélésére. A közelmúltban az előzetes letartóztatásból a maximális időtartam elérése miatt szabadult vádlottak ügye erre a problémára nagy társadalmi felháborodást kiváltva világított rá. Az elnök asszony kifejtette, hogy haladéktalanul meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek az igazságszolgáltató hatalom hatáskörébe tartoznak. Ilyen az arányos munkateher mihamarabbi megteremtése, amely egyebek mellett új kerületi bíróságok létesítésével, valamint a Fővárosi Ítélőtábla illetékességi területe változtatásának kezdeményezésével valósítható meg. Az OBH-nak már elkészült jogszabályi kezdeményezések állnak rendelkezésére, amelyek azokat a törvényi szabályokat iktatnák ki a büntetőeljárási törvényből, amik a nem kívánt helyzeteket eredményezték.
Az OBH elnökét – az Országos Bírói Tanács (OBT) soros elnöke távollétében – az OBT soros elnökhelyettese, Trappné dr. Kiszely Rita követte, aki az OBT munkáját mutatta be az értekezlet előtt. Előadásában az OBT kiterjesztett hatáskörével kapcsolatos működési változásokat mutatta be.
 
Az ügyfeleket segítő programokat – a tanúgondozás; a gyermekbarát igazságszolgáltatás, az elektronikus ügyfélkapcsolatok, az ügyfél elégedettség mérés, a nyitott bíróságok program – továbbra is priorált feladatnak tekintik az elnökök.
 
A konferencián előadások hangoznak el 
- a minősített adatkezelés tárgyi feltételeiről, 
- a Kúria jogegységi tevékenységéről, 
- a 2013. és 2014. évi gazdálkodási tervekről, 
- az épület-beruházások tapasztalatairól, 
- az európai uniós projektekről, 
- a megújuló bírósági honlapokról, 
- a közmunkaprogramban való részvételről, 
- a bírói és alkalmazotti létszámhelyzetről, 
- az ügyforgalomról, a bírósági ügyintézők foglalkoztatásáról, 
- a mediációról, 
- a tanúgondozásról, 
- a bírósági történelem ápolásáról, 
- a bíróság és sajtó viszonyáról, a bírósági tájékoztatási törvényről.