Osztályfőnöki óra a Nyitott Bíróság program keretében

A Nyitott Bíróság Program keretében a Szolnoki Törvényszék illetékességi területén működő Karcagi Járásbíróság elnöke, Dr. Gy. Molnár Sándor 2016. június 13-án a mintegy 8000 fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunhegyesen, a Kunhegyesi Református Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója számára tartott rendhagyó, igazságügyi osztályfőnöki órát. 
Előadásában a fiatal hallgatóság számára is érthető módon mutatta be a hatalmi ágak elválasztását, a bíróságok történetét, szerepét, a bírósági szervezet felépítését és feladatait, valamint a polgári és büntető igazságszolgáltatást. A diákok állampolgári ismereteinek, általános és jogi műveltségének bővítése mellett mondandója a gyermekek védelmét is szolgálta. Mint a fiatalkorú vádlottakkal szemben zajló büntetőeljárásokra specializálódott bíró, különösen a most kezdődő nyári szünidőre tekintettel a fiatalkorúakat gyakran érintő bűncselekményekre, valamint az elkövetővé és áldozattá válás veszélyeire hívta fel érdeklődő hallgatósága figyelmét.
 
Az Országos Bírósági Hivatal által 2012 novemberében meghirdetett Nyitott Bíróság Program célja az állampolgárok igazságszolgáltatással és a bírósági szervezettel kapcsolatos ismereteinek bővítése. A Program emellett nagy hangsúlyt fektet a prevencióra, a fiatalkorúak elkövetővé, illetőleg áldozattá válásának megelőzésére.
 
A Program keretében a diákok pedagógusi vezetéssel, előzetes időpont egyeztetés alapján a bíróság, jellemzően büntetőügyben tartott tárgyalásain hallgatóságként vehetnek részt és nyerhetnek bepillantást a bíróság munkájába. Erre mutatkozó érdeklődés esetén ún. igazságügyi osztályfőnöki óra keretében bírák előadásait hallgathatják meg az igazságszolgáltatással és a jogrendszerrel kapcsolatos alapvető tudnivalókról. Perszimuláción vehetnek részt, és számos városban, így Szolnokon is börtönlátogatásra is lehetőségük nyílik.
 
A Nyitott Bíróság Program iránt érdeklődést mutató iskolák részvételi szándékukat Jász-Nagykun-Szolnok Megyében a nyitottbirosag@szolnokit.birosag.hu elektronikus levélcímen, illetőleg az 56/501-410-es telefonszámon jelezhetik a Szolnoki Törvényszék felé.
 
Szolnok, 2016. június 17.