„Osztályfőnöki órák a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban” - programsorozat a Szolnoki Törvényszéken

A Szolnoki Törvényszéken évek óta hagyomány, hogy a középiskolás tanulók széles köre látogatja a bírósági tárgyalásokat osztályfőnöki óra keretében.

A Polgári Igazságszolgáltatás Napja alkalmából 2014. október 20. napján a törvényszéken megrendezett Nyitott Bíróság rendezvény, olyan nagy sikert aratott a résztvevő verseghys diákok körében, hogy Pogány Gyula, a gimnázium igazgatója azt kérte a törvényszéktől, hogy abból a célból, hogy minden érdeklődő tanuló képet kapjon a magyar igazságszolgáltatás rendszeréről, az iskolában bírók tartsanak előadást.

Ezt követően indította útjára a Szolnoki Törvényszék Nyitott Bíróság Munkacsoportja az „Osztályfőnöki órák a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban” programsorozatot, melynek keretében a Szolnoki Törvényszék bírái interaktív osztályfőnöki órákat tartanak, ahol elsődlegesen az igazságszolgáltatás alapelveivel, a bírósági szervezet felépítésével és a bíróságok működésével ismertetik meg a gimnazistákat. A minél szélesebb körű és pontosabb tájékoztatás érdekében az osztályfőnöki órákat minden esetben egy polgári és egy büntető ügyszakos törvényszéki bíró tartja, akik a diákok számára, a nehezen érthető jogi fogalmakat a mindennapi életben előforduló példákon keresztül világítják meg. Az érdeklődő osztályok tanulói mind pályaválasztás előtt állnak, és valamennyi jogi pálya iránt érdeklődnek, de a tapasztalatok szerint kiemelkedő a bírói életpálya iránti orientáció.

A programsorozat keretében ezidáig két osztályfőnöki óra került megtartásra, melyeken összesen hatvannégy diák vett részt. Az órák márciusban folytatódnak. A diákok körében népszerű programsorozatba további gimnáziumok bevonása van folyamatban.

Szolnok, 2015. február 25.