A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napja a Szolnoki Törvényszéken

2014. október 20-án a Szolnoki Törvényszék a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját Nyitott Bíróság keretében ünnepelte.
 
A rendezvényen a helyi középiskolák diákjai vettek részt.  A program 8 óra 30 perckor kezdődött, a törvényszék elnökének megnyitóját követően a diákok előadást hallgattak meg a bírósági szervezetről, magáról a „Nyitott Bíróság” programról. 
 
Ezt követően a diákok három csoportban az alábbi programokon vehettek részt:
 
Minden csoport látogatást tett a helyi Büntetés-végrehajtás Intézetében. 
Szimulált perben játszottak az arra vállalkozó szereplők. A bíró szerepét hivatásos bíró játszotta, míg minden további szereplőt, így az ülnököket, az ügyészt, a vádlottat, a védőt a gyerekek alakították. A perszimuláció keretében ismerkedtek meg egy bírósági tárgyalás menetével, folyamatával. A gyerekek lelkes szereplőivé váltak az előadásnak. 
 
Minden csoportnak lehetősége volt egy előadást meghallgatni. Az előadások témái:
  • „Kik válhatnak emberölés áldozatává?” Ezen irányított beszélgetést Balázsné dr. Busku Terézia főügyészségi csoportvezető ügyész és Dr. Nádor Zoltán törvényszéki bíró vezette.
  • „Te ne legyél áldozat!” Karakas László nyugállományú rendőrezredes rendőrségi főtanácsos avatta be a diákokat a téma rejtelmeibe.
  • „Biztonságos internet” címmel internet biztonsági szakértő tartott előadást a biztonságos világháló használatáról.
 
Ezen a napon fegyvertechnikai bemutató, valamint baleset- és bűnmegelőzési „infostand” nyílt, amelyen valamennyi csoport látogatást tett, továbbá interaktív kiállítás nyílt az igazságszolgáltatás történetéről, amelyre a helyi levéltárból kapta meg a bíróság az anyagot. Ezen a kiállításon a diákok kipróbálhatták az ún. derest, továbbá olyan eredeti ítéleteket és egyéb okiratokat szemlélhettek meg, amelyen például a halálos ítélet került kiszabásra. 
 
Mindenki számára megtekinthető tárlat került továbbá kialakításra a Tiszafüredi Járásbíróság által őrzött relikviákból, így eredeti cselédkönyv, végrendeletek, stb. kerültek kiállításra. 
 
Az egész napos programot Kissné dr. Szabó Judit a törvényszék elnöke azzal zárta, hogy a programon minden résztvevő diák gazdagodott, mert képet kapott a legalapvetőbb jogi ismeretekről, a bírósági szervezetrendszerről, valamint a diákságot leginkább érintő jogszabályokról. 
 
Az eseménnyel kapcsolatos fényképfelvételek az alábbi linken tekinthetők meg.
 
Szolnok, 2014. október 20.