Rendhagyó osztályfőnöki órák Kapuváron

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium 12. évfolyamának részvételével a Nyitott Bíróság program Kapuvárra is eljutott. Szücsné dr. Németh-Csóka Tímea bírósági titkár által tartott rendhagyó osztályfőnöki órákon 112 végzős diák vehettek részt, három egymást követő napon 2015. október 15-16-17-én. 
 
A program keretében megismerkedhettek a magyar bírósági rendszerrel, az egyes bírósági szintekkel, ügytípusokkal. A diákok jogtudatos magatartásának elérése érdekében a fiatalkorúakra vonatkozó speciális büntető eljárási szabályokról és a tanúgondozási programról, a tanúk jogairól és kötelezettségeiről is szó esett.
 
A pályaválasztás előtt álló diákok képet kaptak arról, kiből válhat bíró, tisztviselő, ügyintéző. 
Az órákon jutott idő mindemellett a diákokat érintő témák, jogesetek, így többek között a jogos védelem, a szomszédokkal kapcsolatos viták, rágalmazás, testi sértés főbb szabályainak megbeszélésére, de az életfogytig tartó szabadságvesztés, a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés éppúgy téma volt, mint a házasság felbontása.
 
Kapuvár, 2015. október 22.