Sikeresen szerepeltek a magyar csapatok a THEMIS verseny elődöntőin

Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (European Judicial Training Network – EJTN) idén 12. alkalommal rendezte meg THEMIS elnevezésű szakmai versenyét. A megmérettetésen bírósági és ügyészségi fogalmazók nemzeti csapatai mérhették össze az uniós jogban való jártasságukat és retorikai képességüket. Az évente megrendezett eseményen háromtagú csapatok versenyeznek angol nyelven. Négy elődöntőből két-két – összesen nyolc – csapat jut a döntőbe. A THEMIS C és D elődöntőjében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magyar fogalmazókból álló csapatok. Munkájukat és helytállásukat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke személyes találkozó keretében köszönte meg 2017. július 11-én. 
 
Az európai polgári eljárásjogi témájú szakmai verseny C elődöntőjét 2017. június 6-9. között Vilniusban rendezték meg, ahol dr. Kaszás Lilla Laura (Pesti Központi Kerületi Bíróság), dr. Vitkovics Bálint (Pesti Központi Kerületi Bíróság) és dr. Szotáczky Gergely (Szekszárdi Törvényszék) képviselte hazánkat. A fogalmazókat dr. Lukácsi Beáta, a Budapest Környéki Törvényszék bírája mentorálta. Pályamunkájuk az ideiglenesen külföldre küldött munkavállalók jogi státuszát, a rájuk vonatkozó szabályozást, valamint az ahhoz kötődő bírósági gyakorlatot tárgyalta.
 
A verseny D elődöntőjét a Magyar Igazságügyi Akadémia rendezte meg 2017. július 3. és 6. között. A megmérettetésen dr. Barna Lili (Pesti Központi Kerületi Bíróság), dr. Juhász Dorottya (Pesti Központi Kerületi Bíróság), és dr. Márok Soma (Hódmezővásárhelyi Járásbíróság) fogalmazók vettek részt. Őket dr. Dudás Dóra Virág, a Fővárosi Törvényszék bírája készítette fel a versenyre. A fogalmazók pályamunkájuk során arra keresték a választ, hogy mitől lesz valaki jó bíró.  
 
Mindkét magyar csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, színvonalas prezentációik nagy sikert arattak. Jogi szakmai tudásukat és az angol nyelv magas szintű ismeretét is kamatoztatták a versenyen. 
 
A Budapesten megrendezett elődöntőn a magyar csapattal együtt 10 ország, Spanyolország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Görögország, Csehország, Románia, Németország és Hollandia képviselte magát. Görögország az első, Lengyelország a második, míg Csehország a harmadik helyen végzett. A nyertes görög csapat a bírói etikáról és annak magánéletre gyakorolt hatásáról tartott előadást. A legjobban teljesítő két csapat tovább jutott a THEMIS verseny döntőjébe, Bukarestbe. 
A D elődöntőről szóló hír itt olvasható
 
A D elődöntőben szereplő magyar csapattal készített interjú itt megtekinthető.
 
Bővebb információk a THEMIS versenyről itt elérhetőek.
 
A 2017. június 6-9. között megrendezett, C elődöntőben szereplő magyar csapatról szóló hír magyar nyelven itt olvasható, angol nyelven pedig itt elérhető
 
A 2016-ban a THEMIS döntőbe jutó magyar csapatról szóló tudósítás itt megtekinthető.