Százötvenen szolgáltathattak igazságot az Egri Törvényszéken a házasságszédelgő ügyében

Az Egri Törvényszéken immáron 12. alkalommal ünnepelték meg a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját. A hagyományoknak megfelelően az egri polgárokat és diákokat szólították meg és tárták ki kapuikat a látogatók előtt. Az idei évben is rendkívül nagy volt az érdeklődés, így a rendezvényen százötvenen vettek részt, sajnos azonban most is sokan voltak olyanok, akiket helyhiány miatt nem tudott fogadni a törvényszék. Akik ott voltak, azok megismerkedhettek a magyar igazságszolgáltatás rendszerével, a bíróvá válás folyamatával, a bírói munkával. Mindezekről Dr. Nyiri Beáta, a törvényszék elnöke tartott rövid előadást.
 
Ezt követően a bíróságon dolgozó kollegák közreműködésével egy polgári per szimulációját tekinthették meg a résztvevők, amelynek aktív részesei is voltak. A per tárgya biztatási kárból eredő kártérítési igény volt. A résztvevők már érkezéskor kezükbe kapták a keresetlevelet és a szimuláció kezdete előtt szavazhattak, hogy vajon a felperesnek, vagy az alperesnek van igaza. A látogatók a peres felek, majd a tanuk meghallgatása után ismét dönthettek, hogy szerintük kinek van igaza, valamint akkor is, amikor a nem szabályosan megalakított bíróság (ugyanis két diák ülnök is szerepet kapott) visszavonult ítélethozatalra. Így a tárgyalóteremben 150 „bíró” mondhatott véleményt, szolgáltathatott igazságot az ügyben. A részvevők láthatták, hogy nem egyszerű a bírók dolga, hiszen a bizonyítási eljárás lefolytatása után is megoszlottak a vélemények.
 
A tárgyalás után a résztvevők kérdéseire is válaszoltak a bíróság dolgozói.
 
Eger, 2015. október 22.