A Szekszárdi Törvényszéken magas színvonalú az ítélkezés

A Szekszárdi Törvényszék éves összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elmondta, az időszerű ítélkezés mellett a bíróságoknak oda kell figyelniük az ügyfélközpontúságra is. A Törvényszéken az ítélkezés magas színvonalon működik, az ügyfelek többsége elégedett a döntésekkel. A fellebbezési arány az országos, 21%-kal szemben mindössze 12 %-os, amely óriási eredmény. 
 
A Tolna megye bíróit összehívó, az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón Handó Tünde hangsúlyozta,  az emberek bizalommal fordulnak a Szekszárdi Törvényszékhez, a magas színvonalú ítélkezésnek köszönhetően az ügyek közel 90 %-a első fokon jogerőre emelkedik. Kiemelte, az ügyfélközpontú bíróságoknak feladata, hogy odafigyeljenek az ügyfelekre, biztosítva a védelmüket is. Ezt szolgálja többek között a tanúgondozási program és a Törvényszék épületeiben kiépített, a biztonságot szolgáló technikai fejlesztés is. 
 
A mai, kiskunhalasi esemény – amelynek során egy férfi tüzet nyitott a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen – felhívta a figyelmet arra, hogy a bírókat érintő verbális támadások sajnálatos módon akár fizikai erőszakot is vonhatnak maguk után. A bírákat érő atrocitások esetén a bíróságot is támadás érheti, amely ellen határozottan fel kell lépni. Az OBH és az egész bírói szervezet továbbra is mindent megtesz a bírák védelme érdekében azért, hogy félelemtől mentesen, emberi méltóságukat biztosítva, zavartalanul végezhessék munkájukat. 
 
Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke elmondta, az elmúlt évben tanúgondozási programjuk keretében összesen 143 esetben nyújtottak segítséget, több alkalommal vették igénybe a tanúszobát és a gyermekmeghallgató helyiséget is. Az általános iskolás, középiskolás és egyetemi hallgatókat érintő „Nyitott bíróság” program keretében perszimulációra, börtönlátogatásra is lehetőséget biztosítottak, melyeken 1433 hallgató vett részt. 
 
A Törvényszék „A Szolgáltató bíróságért!” program keretében cselekvési tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy csökkentsék a 2 és 5 éven túli ügyek számát. Ennek köszönhetően javultak az időszerűségi mutatók a törvényszéken, jelenleg nincs 2 éven túli büntető ügy folyamatban.  
 
A Törvényszék elnöke elmondta, hogy a törvényszék az OBH által meghirdetett Jablonszky Ferenc és Wagner Gyula pályázatoknak köszönhetően 157 millió forintot fordíthatott a bírósági épületei fejlesztésére. 
Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja beszámolt az OBT 2015. évi működéséről, amellyel kapcsolatban az integritásról, a bírói életpályamodellről, valamint az elektronikus ügyintézésről adott tájékoztatást.
 
Budapest, 2016. március 16.