Távmeghallgatás Pécsett

Az Országos Bírósági Hivatal kiemelt célja az egyre szélesebb körű és hatékonyabb elektronikus bírósági ügyintézés megvalósítása, ezen belül az országos és nemzetközi távmeghallgatás bevezetése is.
 
A bírósági tárgyalótermek távmeghallgatásra alkalmas összeköttetése más szervekkel, hatóságokkal, bíróságokkal alkalmas a perben résztvevő személyek biztonságának garantálására és a bíróság előtti megjelenéssel járó idő és költség megtakarítására.
 
Ez a törekvés van megvalósulóban a Nemzetközi Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. „Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézési munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére” című, röviden VIKI elnevezésű projekt során 2015 ősze óta, melynek keretében tárgyalótermi végpontok kialakítása zajlik. A végpontok kialakításáig, a NISZ Zrt. által rendelkezésre bocsátott, az OBH által biztosított mobil eszközök alkalmazásával már most lehetőség nyílik zárt láncú távmeghallgatásokra.
 
Ennek a lehetőségnek a keretében, mobil eszközzel először valósult meg távmeghallgatás Baranya megyében, a Pécsi Törvényszéken, ahol az Osztrák Köztársaság Grazi Tartományi Büntető Bírósága 2017. május 17-én 10 órai kezdettel tartott tanúkihallgatást, melynek során egy rablás magyar sértettjét hallgatták ki és szembesítették az Ausztriában fogvatartott vádlottal.
 
 
 
Pécs, 2017. május 18.