Teljes Kollégiumi ülést tartott az Alföldi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium Gyulán

Az Alföldi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 2016. május 19-20. napján kihelyezett teljes kollégiumi ülést tartott Gyulán.
 
A teljes kollégiumi ülés első napján dr. Cséffán József kollégiumvezető köszöntötte a kollégiumi tagokat és a meghívott előadókat, majd ezt követően ismertette a 2015. évi írásbeli kollégiumvezetői beszámolóját, amelyet a kollégium egyhangúlag elfogadott. A regionális kollégiumvezető és dr. Figula Ildikó kollégiumvezető-helyettes a régió munkaügyi és közigazgatási tárgyú ítélkezésének a tapasztalatait elemezte.
Ezt követően Szolnokiné dr. Csernay Krisztina kúriai bíró ismertette „A jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményei” című, a kúriai joggyakorlat-elemző csoport által készített szakmai anyagot. Dr. Tóth Beáta a Gyulai Törvényszék tanácselnöke „Az elektronikus kapcsolattartás szabályainak alkalmazása a polgári peres eljárásban” című előadásában ismertette a 2016 júliusától alkalmazandó legfontosabb szabályokat.
 
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina kúriai bíró a Kúria legfrissebb határozatai közül 3 munkaügyi tárgyú határozatot ismertetett meg a kollégiumi tagokkal.
 
A regionális kollégium a rokkantsági járadékkal kapcsolatos vitás jogalkalmazási kérdésekben kollégiumi állásfoglalást fogadott el.
 
Az ülés hátralévő részében a régió másodfokú törvényszéki ítélkezés tapasztalatairól számolt be dr. Komáromi Zoltán a Szegedi Törvényszék tanácselnöke, dr. Magyar Erzsébet a Debreceni Törvényszék tanácselnöke, valamint dr. Hajnal Beatrix a Gyulai Törvényszék tanácselnöke.
 
A teljes kollégiumi ülés második napjának első előadását dr. Sperka Kálmán a Kúria tanácselnöke „A közigazgatási perrendtartás tervezete időszerű kérdései” címmel tartotta meg, majd ezt követően dr. Balogh Zsolt kúriai bíró a népszavazás-kezdeményezések egyes kérdéseiről tartott előadást.
 
A bíró tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatos jogalkalmazási gyakorlat fontosabb kérdéseit dr. Pusztai-Sznyida Barbara a Gyulai Törvényszék kollégiumvezető-helyettese ismertette.
 
A kollégiumi ülés további részében a Földforgalmi törvénnyel kapcsolatos, állásfoglalást igénylő tárgyköreiben dr. Bana Imre a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke, dr. Tóth Szilvia a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, dr. Figula Ildikó kollégiumvezető-helyettes, valamint dr. Kukla Angelika a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája által történő felvezetését, illetve megtárgyalását követően a kollégium állást foglalt.
 
Dr. Figula Ildikó kollégiumvezető-helyettes, európai jogi szaktanácsadó az Európai Unió Bírósága legújabb közigazgatási tárgyú döntéseit ismertette.
 
A kollégium részletesen megvitatta – dr. Cséffán József regionális kollégiumvezető előterjesztése alapján – illetve állást foglalt „A munkaviszonyból származó hitelezői igény felszámolási eljárásban érvényesítésének vitás jogalkalmazási kérdéseiről”.
 
A kétnapos kollégiumi ülés zárásaként a kollégium módosította a regionális kollégium ügyrendjét.
 
Az Alföldi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium legközelebbi ülését a közigazgatási szakág részére 2016. október 7-én  tartja.
 
Szeged, 2016. május 24.