"A terrorcselekmény a túsz szemszögéből" - szakmai nap a Debreceni Ítélőtáblán

A terrorcselekmény a túsz szemszögéből címmel rendeztek szakmai napot a Debreceni Ítélőtáblán. A Terrorelhárítási Központ munkatársai többek között arról tartottak interaktív előadást, hogy hogyan lehet egy kiszámíthatatlan szabályok szerint működő rendszerből sikeresen kiszabadulni.

Túszhelyzetben ugyanis nem vagy nem úgy működnek a hétköznapi megoldások, mint ahogyan azokat megszoktuk. A program részeként felhívták a figyelmet, hogy a rendőrség és az arra kiképzett szervezet feladata megoldani a túszhelyzetet, a túsznak pedig egyetlen dolga van csak, túlélni a szituációt.

Az előadások után egy szimulált túszhelyzetben vehettek részt az ítélőtábla dolgozói, majd pedig egy túsztárgyaló és egy klinikai szakpszichológus segítségével elemezték ki az adott szituációt.

Debrecen, 2015. feburá 24.