Új elnök a Győri Ítélőtábla élén

A Győri Ítélőtábla 2016. július 1. napján munkaértekezlettel egybekötött összbírói értekezletet tartott új elnökének hivatalba lépése alkalmából. Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepélyes keretek között, az ítélőtábla bírói kara és valamennyi igazságügyi alkalmazottja előtt adta át dr. Széplaki Lászlónak az elnöki kinevezését. Dr. Handó Tünde köszönetet mondott dr. Havasiné dr. Orbán Mária leköszönő elnöknek. Hangsúlyozta, hogy 2004-ben egy olyan új, ugyanakkor történelmi hagyományokkal bíró intézmény vezetését kezdte meg, mely azóta is elismerésre méltó, példaértékű munkát végez az ítélkezés terén. Kiemelte a társszervekkel (egyetem, kamara stb.) való nyitott kapcsolat kialakításában elért eredményét.
Dr. Havasiné dr. Orbán Mária leköszönő elnök megköszönte valamennyi kollégájának az elmúlt 12 évet, és gratulált dr. Széplaki Lászlónak.
 
A hivatalba lépő elnök elmondta, hogy folytatni kívánja elődjének tevékenységét mind a szervezet vezetése, mind az aktív munkaközösség fenntartása terén. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kihívások állnak az ítélőtábla előtt. Az elektronikus iratkezelés, valamint Fejér megye Győri Ítélőtábla illetékességi területéhez történő csatolása komoly felkészülést igényel annak érdekében, hogy az ítélkezés időszerűségi mutatói a jelenlegi kiváló szinten maradjanak.
 
Az ünnepélyes értekezletet követően dr. Handó Tünde, dr. Széplaki László, és dr. Havasiné dr. Orbán Mária sajtótájékoztatón válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre.