Új épületet kap a Debreceni Járásbíróság

2013 második felében megkezdődnek a Debreceni Járásbíróság új épületének építési munkálatai.

A Járásbíróság jelenlegi épülete szűkös a csaknem 200 fős dolgozói létszám megfelelő elhelyezésére. Az állapota műszaki szempontból is kifogásolható, így az ügyfelek számára sem biztosítja az ügyintézéshez szükséges megfelelő környezetet.

Az új épület több mint 5000 m²-rel lesz nagyobb, és csaknem 250 fő, így a járásbírósági végrehajtók elhelyezésére is alkalmas lesz. Az új épületben már korszerű tárgyalótermek kerülnek kialakításra.

Az építkezés várhatóan 2015-re fejeződik be, így Debrecen városközpontjában a fenti időpontra létrejöhet az igazságügyi tömb. Ez a Járásbíróság mellett magába foglalja a Törvényszéket, valamint a 2006-ban átadott, összesen 5 – hazai és nemzetközi – díjat nyert ítélőtáblai és fellebbviteli főügyészségi épületet is.

A debreceni munkálatok mellett országszerte számos más bírósági épületet érintő beruházás folyik. Tetőtérrel bővül és megújul a Salgótarjáni Járásbíróság épülete, felújításra kerül a Ceglédi Járásbíróság.  Folyamatban van a megfelelő épület kiválasztása a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságának, valamint a Szegedi Törvényszék elhelyezési gondjainak megoldása végett. Az elmúlt 50 év legnagyobb bírósági beruházása keretében folynak az építési előkészületek a Budapest Környéki Törvényszéknek a volt BM kórház helyére történő mielőbbi költözése érdekében is.

Jelentős esemény a bíróságok történetében, hogy a Kúria visszaköltözik eredeti helyére, a Kossuth térre, a mai Néprajzi Múzeum épületébe. A visszaköltözés jegyében az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria április elején közös építészeti konferenciát szervez „Bírósági épületek egykor és ma” címmel. Az eseményen az igazságszolgáltatás szimbólumaként ismert Justitia-szobor egykori helyén a szobrot ábrázoló molinó avatására is sor kerül.

2013. március 28.