Utolsó ülését tartotta idén az Országos Bírói Tanács

A tanácskozáson kiemelt figyelmet kapott többek között a december 2-án  kihirdetett „A polgári perrendtartásról” szóló 2016. évi  CXXX. számú törvény, amely 2018. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a 2018. január 1-jén, és az azt követően indult ügyekben kell majd alkalmazni - a kezdeti időkben párhuzamosan a hatályos Pp-vel. A kodifikáció három éves folyamatában 830 bíró véleményezte a törvény koncepcióját, majd a bíróságok szakmai kollégiumai a normaszöveg tervezetét tekintették át. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Pp-munkacsoportott állított fel, és az OBH jövőre több olyan képzést is szervez, ahol az új Pp-t megismerhetik a bírák és az igazságügyi alkalmazottak. 
 
A bíróságok egységes iratkezelési szabályzatának szokásos éves felülvizsgálata az elmúlt években a megszokottnál szélesebb kört ölelt fel - hangzott el az OBT 2016. évi utolsó tanácskozásán. Ennek egyik oka az volt, hogy a nemrég bevezetett elektronikus kapcsolattartás iratkezelési igényeit a szabályzatban is fel kellett tüntetni. E mellett szükséges volt a bírósági gazdasági hivatalok és a törvényszéki végrehajtók iratkezelésének egységesítése, az ezekre vonatkozó rendelkezések utasításba foglalása is. A módosítás ezen túl a bírósági határozatok formai követelményeit is igyekszik - legalább minimum szinten - rendezni, valamint meghatároz néhány olyan fogalmat, amelyek a mindennapi iratkezelésben és az ahhoz kapcsolódó statisztikai adatszolgáltatásban nélkülözhetetlenek.