Vendég előadás a Pécsi Jogász Napokon

A Budapest Környéki Törvényszék, mit az ország második legnagyobb törvényszéke kiemelten fontosnak tartja a jogász hallgatók képzését, ezért rendszeres vendége a Pécsi Jogász Napok programsorozatának. A hallgatók így betekintést nyerhetnek a bírói munkába, a megváltozott jogi környezetet is figyelembe véve a döntések meghozatalának hátterébe. 
 
A Budapest Környéki Törvényszék képviseletében Dr. Kenese Attila büntető bíró úr, a Gödöllői Járásbíróság elnökhelyettese, valamint Dr. Holdampf Gusztáv büntető bíró úr tartott közös előadást Pécsett, a Jogász Napok programjához kapcsolódva 2016. április 4. napján 15.00 órai kezdettel.
 
 
A két büntető bíró az elmúlt években köz- és média érdeklődésre számot tartó két közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatos büntetőeljárásról és az azokban született jogerős ítéletekről tartott előadást. Az egyik ügyben egy magyar színész, míg a másik ügyben egy ismert szlovák politikus lánya szerepelt vádlottként.
 
 
Az előadáson a bírák érintették az elmúlt évben jogerősen befejezett, romák elleni támadássorozat néven elhíresült büntetőeljárás egyes eljárásjogi kérdéseit, illetve az ott meghozott bírósági határozatok lényegét.
A kuriózumnak számító előadás keretében számos, az eljárások során készült fotó és videó felvételt mutattak be, illetve válaszoltak a hallgatók kérdéseire és fűztek kiegészítő magyarázatot az elhangzottakhoz. 
Az érdekes és közérthető előadásra közel 80 joghallgató volt kíváncsi.
 
Budapest, 2016. április 5.