„Vészhelyzeti tanácsok” és tűzvédelmi oktatás a Bajai Járásbíróságon

A mai napon a Bajai Járásbíróság dolgozói részt vettek Schwann László, a Bajai Rendőrkapitányság őrnagya, egyben védelmi tiszt által megtartott „Veszélyhelyzeti tanácsok” című előadásán. Őrnagy úr előadásában hangsúlyozta a felkészültség fontosságát, számba véve a bíróságok épületében előforduló legtipikusabb eseteket, amelyek a dolgozók és az épületben tartózkodók életét, testi épségét veszélyeztetik. Bár nincs olyan protokoll, amely minden egyedi esetben alkalmazható lenne, de számos hasznos tanácsot hallhattak a résztvevők azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha gyanús csomagot találnak az épületben, valaki robbantással fenyegetőzik, vagy a robbanás ténylegesen be is következik. Ezen kívül részletesen kitért a fegyveres túszejtés problémájára is. 
 
Ezt követően Kiss Ákos, a Kecskeméti Törvényszék műszaki ügyintézője tartott tűzvédelmi oktatást, amelynek végén valamennyi résztvevő egy teszt kitöltésével igazolta a megszerzett ismereteit.
 
Baja, 2016. szeptember 9.