Visszapillantóban a Nyitott Bíróság program

A Visszapillantó sorozat célja, hogy jobban megismertesse a bírósági szervezetben dolgozó bírák, bírósági vezetők munkáját. A sorozat - bár visszatekintés az elmúlt évek történéseire - igyekszik naprakész lenni, s olyan témákat körüljárni, amelyeknek valamilyen aktualitása van.
 

2012-től indult útjára a Nyitott Bíróság program, amely főként felső tagozatos általános iskolás és középiskolás tanulóknak kíván támogatást nyújtani abban, hogy jogtudatos állampolgárokká váljanak, megismerjék saját jogaikat és kötelezettségeiket. 

A célközönség azonban folyamatosan bővül, egyrészt a főiskolások, egyetemisták is szívesen vesznek részt a programokon, másrészt a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás országos programmal szorosan összekapcsolódva a fiatalabb diákoknak is tartanak előadást a bírósági szakemberek.
 
A Nyitott Bíróság változatos programokat kínál: a fiatalok osztályfőnöki órák keretében a mindennapi életükhöz kapcsolódó, jogi témájú előadásokat hallgathatnak, betekinthetnek a bíróságok és a bírák mindennapjaiba, illetve perszimulációkon is részt vehetnek.
 
A program hiánypótlónak nevezhető, hiszen az elmúlt öt évben több mint 7000 programon összesen 220.000 hallgatóval találkoztak a bíróság képviselői. 
 
dr. Andódi László: „Ezt a programot mindenképpen a hivatali kötelezettségünk teljesítését követően, azon felül végezzük. (…) Ezért nagyon fontos, hogy személyes elköteleződéssel vegyenek benne részt a kollégák.”
 
dr. Várai-Jeges Adrienn: „(…) Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a Nyitott Bíróság országos programjainkkal kapcsolatosan. (…) Rendszeresen kapunk osztályfőnököktől levelet, hogy mennyire élvezték a gyerekek, milyen jó volt és milyen sokáig beszédtéma volt.”
 
 
A Visszapillantó sorozat valamennyi része ide kattintva megtekinthető.