Zalaegerszeg: városfelfedező séta bírósági bepillantással

 
A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársa, Megyeri Anna történész, főmuzeológus a következő hetekben két alkalommal is tart városfelfedező sétát, melyen a zalai megyeszékhely neves épületeit mutatja be. Az 1,5-3 órás séták során több más érdekesség mellett a bíróság épületének történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők. 
 
A Turizmus Világnapja alkalmából szeptember 27-én (szombat)  délelőtt 10 órai kezdettel rendezik meg a programot. A Tourinform iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület szervezte túra a Széchenyi tér 4-6-os szám alatt található Tourinform irodából indul, s várhatóan 1,5-2 órát vesz igénybe. A séta első felében a Zalaegerszegi Törvényszék dísztermébe is betérnek a látogatók. 
 
Október 6-án (hétfő) 14:00-17:00 között „Nyitott szemmel, gyalogszerrel” sétálhatnak az érdeklődők  Megyei Anna vezetésével.  A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozatban a kulturális korzózás a múzeum Batthyány utcai épülete elől indul, s a törvényszék díszterme  mellett a Mária-Magdolna plébániatemplom, a Mindszenty-tér, a megyeháza, a kvártélyház, a városi díszterem,  a levéltár és a csipkeházak történetébe enged bepillantást. 
 
A törvényszék épületéről honlapunkon is talál érdekességeket:
 
Zalaegerszeg, 2014. szeptember 24.