Budapest Környéki Törvényszék – Első tárgyalás – Tagadja, hogy megszúrta zárkatársát

A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. december 05-én megkezdődött annak a férfinak a nyilvános tárgyalása, aki zárkatársát hét alkalommal testszerte megvágta. Az első tárgyalási napon a vádlott védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állt bíróság elé és tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését. 
 
A vádismertetést és a megjelent tanúk kihallgatását követően a bíróság 2017. január 5-re napolta a tárgyalást további tanú meghallgatásra.
 
A vádlott egy fegyház és börtön gyógyító-nevelő csoportjában töltötte szabadságvesztés büntetését. 2015. december 14-től 2015. december 24- ig egy zárkában volt elhelyezve a sértettekkel. A sértettek egymással szoros érzelmi és szexuális kapcsolatban álltak, ugyanakkor haragban voltak a szintén azon az emeleten fogvatartott rabbal, a vádlott korábbi cellatársával. 2015. december 23-án a sértettek rábírták a vádlottat, hogy írjon egy jelentést a volt cellatárs rágalmazására, a vádlott és a sértettek sérelmére elkövetett nemi erőszak tényéről. A sértettek a szokásosnál több altatót vettek be és lefeküdtek aludni. A vádlott, aki nem volt jó viszonyban a sértettekkel, zaklatott lett a jelentésírástól és azért is, mert az ígéret ellenére a sértettek nem adtak neki cigarettát. A vádlott hajnalban egy éllel nem rendelkező késsel legfeljebb közepes erővel hét alkalommal testszerte megvágta az alvó sértettek egyikét, majd azt mondta az álmából felriadó sértettnek, hogy társa támadt rá. A sértett jelezte a történteket az őrségnek, akik elvezették a vádlottat és társát a zárkából. A bántalmazásból eredő nyaki metszések az életveszélyes sérülések kialakulását eredményezhették volna, ennek elmaradása a kisebb erőbehatásnak és a sértett aktív védekezésnek köszönhető. A sértett 2016. október 22-én a bántalmazással nem összefüggő okok miatt elhunyt.
 
 
 
Budapest 2017. december 05.
 
 
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály