Budapest Környéki Törvényszék - Saját lányát ejtette teherbe a vádlott

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. június 19-i nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit nevelése alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádoltak. A bíróság L. R. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 9 évi szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.
 
A bíróság által megállapított tényállás: A vádlott és K. E. gyanúsított a vádbeli időszakban élettársi kapcsolatban éltek, kapcsolatukból két gyermek született, 2000. március 6–án kk. ifj. L. R., illetve 2002. augusztus 5-én kk. L. A. sértett.  2015. április 4-e körüli, pontosan már meg nem állapítható napon, 16 óra körüli időben, élettársa távollétében a vádlott a másik gyermekét a boltba küldte, majd a sértettel kettesben maradt a tápiószőlősi lakásban. Az akkor a TV-t az ágyon néző sértetthez közeledni próbált, amit a sértett tiltakozása ellenére is folytatott. Ezután a 90 kg súlyú vádlott, aki a 45 kg súlyú lányához képest fizikai erőfölényben volt, a sértettet az ágyra lökte, ahol ráfeküdt. A védekezni próbáló, őt pofonokkal szándékától eltéríteni és előle elmenekülni igyekvő sértettet a vádlott ebben úgy akadályozta meg, hogy az ágyra visszalökte és a karjait lefogta. A sértett ezalatt kérte a vádlottat, hogy hagyja békén, vagy azt elmondja az anyjának, mire L. R. vádlott azt kérdezte tőle, hogy „el akarja vitetni a rendőrökkel?” A vád szerint a vádlott gyermeke a közösülés következtében teherbe esett. A cselekményt követően a sértett azon kijelentésére, hogy az esetet elmondja édesanyjának, a vádlott figyelmeztette, hogy „ne merje!”. A sértett édesanyja 2015. augusztus elején észlelte, hogy lánya hasa egyre nagyobb lesz, ezért nőgyógyászati vizsgálatra a ceglédi kórházba vitte, ahol megállapították a sértett terhességét, majd az ő és édesanyja kérésére művi terhességmegszakítást hajtottak végre rajta. Az iü. hemogenetikai szakértői vélemény szerint igen nagy valószínűséggel az eltávolított magzat biológiai apja L. R. vádlott.
 
A vádlott előzetes letartóztatásban maradt.
 
A vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.
 
Az ítélet nem jogerős.
 
Budapest 2017. június 19.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály