Egri Törvényszék - Két év szabadságvesztés emberölés kísérletéért

Az Egri Törvényszék a mai napon meghozott elsőfokú ítéletével Sz. I-né vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt két év szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette.
 
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott rokoni kapcsolatban állt a cselekmény idején 84 éves sértettel, aki a vádlott elhunyt házastársának nagyszülője. A sértett unokája halála után is támogatta a három gyermekét nevelő vádlottat, akinek hozzáférése volt a sértett bankszámlájához, onnan a vádlott összesen körülbelül 3 millió forintot vett fel, és fordított saját megélhetésükre. A vádlott 2016. szeptember 21-én megjelent a sértett lakásán, és 200.000,- forintot kért tőle arra hivatkozással, hogy abból a fia, vagyis a sértett dédunokája szabálysértési bírságát rendezné. A sértett közölte, hogy több pénzt nem tud adni, a vádlott ezt követően egyre indulatosabban követelte a pénzt a sértettől, majd egy párnát a sértett arcára szorított, miközben azt kiabálta, hogy „ha nincs kétszázezer forint, akkor most meghal!” Közben a sértett folyamatosan könyörgött. A vádlott csak azt követően hagyta abba a sértett fojtogatását, miután a sértett a kezébe harapott. A vádlott a távozása előtt még megfenyegette a sértettet, hogy amennyiben nem ad pénzt, jönnek a rokonok, és beköltöznek a sértett lakásába. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, életveszélyben volt, és halállal végződő eredmény is kialakulhatott volna. A sértett a cselekmény elhárítására idős koránál és ebből adódó megromlott egészségi állapotánál fogva csak korlátozottan volt képes.
 
Az ítélet nem jogerős. A vádlott és a védője az ítéletet tudomásul vették, az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.
 
 
Eger, 2018. május 14.
 
 
Egri Törvényszék Sajtóosztály