Fővárosi Törvényszék - Meghosszabbították a zuglói gázoló házi őrizetét

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a nőnek a házi őrizetét, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy idős férfit, aki a baleset helyszínén meghalt.
 
Az ügyészség a gyanúsított házi őrizetének meghosszabbítását indítványozta a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozva. A védő pedig kérte a bíróságot, hogy szüntesse meg a gyanúsított házi őrizetét és lakhelyelhagyási tilalmat rendeljen el vele szemben.
 
A bíróság az ügyészségi indítványnak helyt adva, jelenleg nem tartotta indokoltnak a házi őrizet megszüntetését és enyhébb kényszerintézkedés elrendelését.
 
Tekintettel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények tárgyi súlyára, a gyanúsított balesetet követően tanúsított magatartására, a kiszabható büntetés mértékére, továbbá arra, hogy a gyanúsítottal szemben közlekedési szabálysértések miatt korábban több eljárás indult, a bíróság 2017. június 15-i végzésében megállapította, hogy a gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye.
 
A végzés szerint a házi őrizet előírásainak megtartását a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
 
A végzés nem jogerős.
 
Budapest, 2017. június 19.
 
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya