Miskolci Törvényszék - 12 év szabadságvesztésre ítélték a nevelt lányait szexuálisan zaklató vádlottat

A Miskolci Törvényszék szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. április 18. napján.
 
A megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa 2010. év eleje óta közös háztartásukban nevelték a vádlott élettársának lányait, majd a 2012-ben született közös gyermeküket. A vádlott négy éven át heti rendszerességgel szexuális cselekményeket végzett nevelt lányával, aki az első alkalmak idején még csak 11 éves volt. 2014. májusában a vádlott az akkor 14 éves sértettet ismét szexuális cselekmények végzésére próbálta rávenni, azonban a cselekményt meghiúsította a vádlott vér szerinti kiskorú gyermekének hirtelen megjelenése.
 
Amikor a kislány testvére tudomást szerzett a fentiekről, a vádlott megfenyegette, hogy megöli, ha bárkinek elmondja. Továbbá a lakás környékének figyelésére kényszerítette a gyermeket, hogy miközben a testvérével a fenti cselekményeket folytatják őket senki ne zavarhassa. Azzal, hogy a vádlott négy éven keresztül folyamatosan fenyegette, és arra kényszerítette a nevelt lányát, hogy „falazzon” neki, a kislány erkölcsi, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette.
 
A törvényszék a büntetlen előéletű vádlottat szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A törvényszék súlyosító körülményként értékelte az éveken át tartó elkövetést, és azt, hogy a vádlott az eljárás során mindvégig közömbösséget tanúsított tette iránt. 
 
Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta. 
 
Miskolc, 2017. április 18.
 
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya