Miskolci Törvényszék - Előzetesben a gyanúsított, aki társaival együtt támadt az alvó sértettre

Csoportosan, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akit a mai napon a bíróság ügyészi indítványra 2017. október 13-ig előzetes letartóztatásba helyezett.
 
A terhelt két társával együtt 2017. augusztus 21-én az éjszakai órákban a nyitott ajtón keresztül bement a sértett miskolci otthonába. Ekkor a zajra felébredő sértettet több alkalommal megütötték, majd az ingatlanból 2 darab telefont magukhoz véve távoztak. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló arckoponya-, homlokcsonttörést, valamint a fejsisakot is érintő, csontokig hatoló mély repesztett sebbel járó sérüléseket, a bal szemgolyó zúzódásos sérülését, valamint borda törést szenvedett a bántalmazás következtében.
 
A gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, miatta akár 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely már önmagában megalapozza a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélyét. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúkat befolyásolná vagy megfélemlítené, veszélyeztetve az eljárás eredményességét.
 
A végzés nem jogerős, a bíróság döntésével szemben a gyanúsított fellebbezett.
 
Miskolc, 2017. szeptember 13.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztály